A magán végrendelet
Az írásbeli végrendelet közvégrendelet melletti formája a magánvégrendelet, amely közjegyző vagy bíróság közreműködése nélkül is megtehető.
HOGYAN KÉSZÜLJÖN A MAGÁN VÉGRENDELET?
Az írásbeli magánvégrendeletet a végrendelkező akár maga írhatja, akár mással írathatja. (A gépírás akkor sem számít saját írásnak, ha magától a végrendelkezőtől származik.) Gyorsírással vagy egyéb jel- vagy számjegyírással készült magán végrendelet nem elfogadott a jog által, az érvénytelen.
Írásbeli magán végrendeletet csak olyan nyelven lehet érvényesen tenni, amelyet a végrendelkező ért, és amelyen írni, illetőleg olvasni tud.
Az ilyen végrendelet érvényességéhez szükséges, hogy annak végrendeleti minősége, keltének helye és ideje magából az okiratból kitűnjön, továbbá hogy a végrendelkező azt végig maga írja és aláírja; vagy két tanú együttes jelenlétében aláírja, vagy ha azt már aláírta, az aláírást két tanú előtt a magáénak ismeri el, és a végrendeletet mindkét esetben a tanúk is aláírják; vagy aláírja és akár nyílt, akár zárt iratként a közjegyzőnél személyesen letétbe helyezi.
A több különálló lapból álló írásbeli magán végrendelet csak akkor érvényes, ha minden lapját ellátták folyamatos sorszámozással, továbbá a végrendelkező és - ha szükséges - mindkét tanú aláírásával.
Az írásbeli magánvégrendelet érvényességének nem feltétele, hogy a tanú a végrendelet tartalmát ismerje.
Az írásbeli magánvégrendelet érvénytelen, ha a tanú a végrendelkező személyazonosságának tanúsítására nem képes; kiskorú, vagy cselekvőképességet érintő gondnokság alatt áll; írástudatlan.
Az írásbeli magánvégrendelet tanúja vagy más közreműködő személy, illetőleg ezek hozzátartozója javára szóló juttatás érvénytelen, kivéve ha a végrendeletnek ezt a részét az örökhagyó sajátkezűleg írta és aláírta. A tanú, illetőleg a hozzátartozója részére szóló juttatás akkor sem érvénytelen, ha a végrendelkezésnél - rajta kívül - két tanú működött közre.
-->
Öröklési és örökösödési illeték cikkek
- Mi után fizetünk öröklési illetéket és mi után nem? Az öröklési illeték tárgya >>>
- Mennyi örökösödési illetéket kell fizetnünk? Az örökösödési illeték mértéke >>>
-->